A római kori castrum, mely Dacia északkeleti határvédelmében játszott fontos szerepet, a Várhely vagy Óvárként emlegetett területen, a falu délnyugati, a Nyárádtól balra eső részén helyezkedik el.
A korábban régészetileg szondázott, de a Dacia keleti határán húzódó katonai táborok közül talán a legkevésbé kutatott mikházi castrumban 2004 őszén kezdődtek újabb régészeti feltárások. Az egykori castrum több mint 2 hektáros területén manapság szántóföldek és veteményesek, illetve a közelben levő házakhoz tartozó gazdasági építmények találhatók.
A 2004. évi kampányban egy kutatóárkot tűztünk ki, amelyben a latura praetorii és a via principalis nyomaira bukkantunk. Az északkeleti metszetfalban az utat a döngölt fekete földre fektetett, agyaggal kötött kavicsréteg jelezte. Helyenként az utat folyami kövekkel rakták ki. Az út mentén 0,50 m mély sánc vonult végig, amely később a közelben levő építmény pusztulási rétegével telt fel. A ház törmelékeit a kutatóárok teljes hosszában megtaláltuk. A délkeleti metszeten az építményt tagoló falak alapozásnyomait is sikerült azonosítani.
A feltárások során nagy mennyiségű és változatos régészeti leletanyag került napvilágra: különféle edénytípusokból származó vörös és szürke színű római kerámia, bepecsételt kerámia, téglák, tetőcserepek - némelyek a castrumban állomásozó Cohors I Alpinorum pecsétjével ellátva -, kovácsoltvas szegek, egyéb vastárgyak, egy azonosítatlan bronz érme, üvegtöredékek, bronz veretek, lószerszám darabjai, kék színű üveggyöngy és néhány féldrágakő töredék.