© 2007 - 2024 tourist-informator.info. all rights reserved
KERESÉS bővített keresés Foglalás
uncover map ▼

Arcuş (Árkos)


 
+ utazástervezőbe
szálláshelyek
gasztronómia
szolgáltatások
látnivalók
események

Általános információk - Arcuş (Árkos)

Sepsiárkos, 1200 fős, település Sepsiszentgyörgytől északnyugatra, az Olt folyóba ömlő Árkos patak mellett.

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból ered. Ebben még Arkusként olvashatunk róla. A település neve egyes elképzelések szerint az avar kori sáncokról származik. Mások szerint viszont egy székely őstől, Árkostól ered.

Közelében avar-kori sáncok vannak. Határában egy hegyfokon menedékvár nyomai látszanak.

A mai település Bedőháza, Pincehely és Árkos összeolvadásával jött létre. A falu közepén áll a XVIII. századi barokk Szentkereszty kastély, melynek parkja arborétum. A mai unitárius erődtemplom helyén XIII. századi román stílusú templom állt, melyet a XV. században részben átépítettek, 1830-ban pedig elbontottak. Ekkor épült helyette a mai egyhajós templom. Várfalai a XV.-XVII. századokban épültek, a XVII. században olasz bástyákkal erősítették meg. A hagyomány szerint utolsó ostroma az 1658-as török-tatár betöréskor volt.

what's nearby
Keresés a vonzáskörzetben
  • szálláshelyek
  • gasztronómia
  • szolgáltatások
  • látnivalók
  • események

UTAZÓK VÉLEMÉNYE

Itt volt: 0 Te voltál már itt?
Szeretne visszatérni ide: 0 Szeretnél visszatérni ide?
Szeretne eljutni ide: 0 Szeretnél eljutni ide?
A hely tetszik: 0 Neked tetszik ez a hely?
NEGATíV VÉLEMÉNYEK (0) POZITíV VÉLEMÉNYEK (0) TURISTÁK KÉPEI
Nincsenek hozzászólások.

Légy te az első aki megosztja véleményét másokkal.
Erre az objektumra még nem szavazott senki. Légy te az első
Szavazásod: -
Vélemények cseréje segíti a helyes döntéshozást. Véleményezd te is
Új vélemény + fotók hozzáadása
Új hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Ha korábban regisztráltál már oldalunkon, akkor lépjél be, ha nem, akkor pár perc alatt regisztrálhatod magad.
lorem ipsum

loading ...